Ajánlat kérése

(több elem kijelölése: ctrl + klikk)

BUD Cargo City – check in

BUD Cargo City – check in

A BUD Cargo City tavaly novemberben került átadásra és idén januárban kezdte meg hivatalosan is a működését, mikor megérkezett az első teherszállító repülőgép, egy Boeing 747-es. Nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat ebbe a nagyszabású projektbe, hiszen e létesítménnyel megnyílt annak a lehetősége, hogy a budapesti repülőtér és hazánk a közép- és kelet-európai régió egyik legfontosabb logisztikai csomópontjává válhasson. A Budapest Airporttal az együttműködésünk nem új keletű, több dolgozói étkeztetési projektben vettünk már részt a tervezési fázisban. Számunkra minden új felkérés egy új kihívás is, hiszen sosincs két egyforma eset és természetesen most is adódott olyan megoldandó helyzet, amire előre nem lehetett felkészülni. Azt külön élveztük a munkában, hogy nem kellett régi falakhoz, burkolatokhoz alkalmazkodni, mivel az új helyiségek kialakítása, a konyha és a vendégtér megtervezése, berendezése, színei is mind ránk volt bízva a tervezéstől a megvalósításig. A létesítmény egy nagyszabású, zöldmezős beruházása a reptérnek, ahol az egyik, szállítmányozó cégek számára épített Forwarder épületben kijelöltek egy területet, és azt kérték, hogy egy üde hangulatú dolgozói étkezőt álmodjunk oda, amely színvilágban is harmonizál a Budapest Airport arculatával. A reptér munkatársainak rendkívül fontos egy ilyen konyha megléte, hiszen az épület lokációját tekintve nehezen elképzelhető, hogy valaki csak úgy leugrik a sarki boltba egy párizsis zsemléért. A reptérhez legközelebb eső kisboltig is már autóba kellene ülni, ami rengeteg idő, kellemetlenség, mindennapos kivitelezésére is folyamatosan figyelmet kellene fordítani. A canteen tehát egyben egy olyan közösségi tér is lett, ahol nem csak étkezni, hanem beszélgetni, teázni, kávézni is lehet a nap folyamán. 

A tervezés - mint mindig - a háttérrel és az ottani funkciók felosztásával kezdődött. Hamar kiderült, hogy kevés a hely, így egy melegítő-befejező konyha került kialakításra, valamint a vendégtér, ami az egésznek a leglátványosabb része lett. Fontosnak éreztük, hogy egy ilyen ipari környezetben az ott dolgozók legalább az étkezések pillanatában otthonosan érezzék magukat és azt gondoljuk, hogy kihoztuk a legjobbat ebből a szűk térből. A natúr fa felületek szépen ellensúlyozzák az indusztriális hatást, természetességet visznek a légkörbe, az ezt kiegészítő sárga szín pedig élénkségével modernné és vidámmá teszi az összképet. Mindenképpen szeretnénk kiemelni a projektben részt vevő néhány munkatársunk nevét, mivel az ő összehangolt együttműködésüknek az eredménye az, hogy a nulláról ez a konyha ilyen gyors ütemben megvalósulhatott. Itt szeretnénk megköszönni Aczél Pálnak, aki a konyhát és a kiadópultot tervezte, valamint Dybisewkszky Istvánnak, aki a 44 ülőhelyes étkező látványterveit készítette. 

Aki pedig a canteen munkálatait folyamatosan felügyelte – ahogy ő mesélte szőke nőként több száz férfimunkás között – nem más, mint Dávid Nóra, aki 14 db teakonyha installációt tervezett az irodai dolgozók számára egyedien letisztult formavilággal. 

Azt eddig is tudtuk, hogy kalandosan szép az élet, amiben mi is bőven dúskáltunk a kivitelezés során. Csak egyet említve például több emeleti konyhában előfordult, hogy a munkalapokat az ablakon kellett a fiúknak beemelni, mindezt óriás erejű széllökések közepette, ami a konyhagépek szállítását is jócskán megnehezítette. A jó csapatmunka árán azonban az asztalosokkal és a kivitelező céggel együtt sikeresen elkészült minden határidőben. 

Azt gondoljuk, hogy a BUD Cargo City megépülésével és a munka során szerzett tapasztalatainkkal mások is és mi is sokat profitálhatunk majd a jövőben.

Webfejlesztés: Ketsh Web
Copyright 2011 Coninvest Kft. Minden jog fenntartva.

Cookie Policy HU