Nagyhalak az Andrássyn

Nagyhalak az Andrássyn

“- Voltál már a Bigfishben?
– Nem tudom, melyik az?
– Tudod, a halas hely kék székekkel.”

Aki mostanában járt az Andrássyn, biztosan már messziről észrevette a teraszt a kék székekkel. A The Bigfish minőségi tengeri ételeivel hamar Budapest elsőszámú haléttermévé nőtte ki magát, és büszkék vagyunk rá, hogy mi is segíthettük őket ezen az úton. A 2013-ban nyílt étterem terasza megújult, melyben a Coninvest Kft, mint bútor beszállító vett részt; ennek apropóján kérdeztük a tervezéssel megbízott Minusplus építész iroda dolgozóit: Alexa Zsolt ügyvezetőt és Pap Szabina építészt.

Mi volt a fő koncepció az étterem kialakításánál?

A The Bigfish mind működésben mind megjelenésben egy kikötői halpiac, egy ládákkal teli raktár megelevenítése. A kikötői halvásárhoz hasonlóan, a vendégek a jégágyról választhatják ki, hogy a frissen érkező tengeri halak és herkentyűk közül mit szeretnének elfogyasztani. Az ételeket a kiválasztott alapanyagokból, a pultban kialakított látványkonyhában készítik el.

Ennek megfelelően kellett tehát a belső teret is kialakítani.

Igen, a halpiachoz hasonló működésből következik a belsőépítészeti kialakítás is. A belső tér egy kikötői raktárat és halpiacot idéz, ahol az ide érkező vendég a halmokban álló ládák között fogyasztja el a kiválasztott ételeket. A belső tér kissé ipari hangulatú, amibe beleillik az összes gépészeti és elektromos egység látszó szerelvényezése is. Ezt a képet fokozzák tovább az étterembe bekerülő újrahasznosított ipari csarnoklámpák és szállítódobozokból kialakított polcrendszerek is.

Mi okozta a legnagyobb kihívást?

Egyrészt az előző étterem nyomainak eltüntetése, másrészt pedig a megrendelő meggyőzése a koncepció helyességéről: az ipari megjelenés ellenére is nívós színvonalat tudunk letenni az asztalra, mely nagyban az arculatnak is köszönhető.

Hogyan jött képbe a Coninvest?

Olyan bútorbeszállítókra volt szükségünk, akik megbízhatóak és biztosan jó minőséggel dolgoznak. Számunkra nem volt kérdés így, hogy kire essen a választás.

Jó döntés volt kínálatukból a már-már ikonikus kék székeket választani. A teraszbútorok legfőbb előnye a mágneses párna, amelyek a nagy forgalom és por ellenére is stabilan és tisztán tudnak maradni. Nem utolsó sorban pedig meghatározó elemei lettek az étteremnek.

Milyen volt a közös munka?

Három szóban elmondható: szuper, gördülékeny és gyors.

Coninvest

A Coninvest a nagykonyhai berendezések szakértője. A legkorszerűbb konyhatechnológia, az energiatakarékos, és költséghatékony megoldások, és a professzionális ételkészítés minden tudásával felvértezve várjuk ügyfeleinket.
A Coninvest a vendéglátóipar szakértői számára kínál professzionális megoldásokat. A tervezés és a kivitelezés során is ügyfeleink mellett állunk, szerviz szolgáltatásaink pedig hosszútávon is biztosítják a megfelelő működést.
A Coninvest a magas minőségű konyhatechnika mellett teszi le voksát. Vendéglátó egységek számára széles közületi bútor és design bútor választékot biztosítunk. Az értékesítés mellett mély szaktudással, tanácsadással, szerviz szolgáltatással várjuk ügyfeleinket.
A Coninvest minőségi élelmiszeripari felszerelés biztosításával foglalkozik vendéglátó egységek számára. Szakértőink számos ipari konyha, nagykonyha kialakításában segédkeztek már, a tervezés és a kivitelezés folyamata során is mély szakértelemmel járultak hozzá a projektek sikerességéhez. Keressen minket bátran!
Üzemi konyha, szálloda konyha vezetésével foglalkozik? A Coninvest segít a legkorszerűbb konyhatechnológia biztosításában! Az étterem felszerelésének beszerzéséhez, a legmegfelelőbb nagykonyhai berendezések megtalálásához nyújtunk segítő kezet. Keressen minket bizalommal!
A Coninvest a minőségi közétkeztetés biztosításához kínál szakértő segítséget. A tervezés folyamata során segít a nagykonyha számára a megfelelő rozsdamentes bútor kiválasztásában, az étterem számára pedig széles közületi bútor és design bútor választékot biztosít.

referenciák

Videók

Prospektusok

ajánlatkérés

hírlevél feliratkozás

Szerviz hibabejelentő űrlap
BEJELENTŐ
HELYSZÍNI KAPCSOLATTARTÓ HA KÜLÖNBÖZŐ
Berendezés adatai

Ajánlatkérés

hírlevél feliratkozás

Számunkra az ember a legfontosabb. Ezen múlik közös jövőnk. Hírlevelünkben megosztjuk a legmodernebb, legzöldebb iparági híreket.